Emberiességünk természetes megnyilvánulása, hogy tragikusnak ítéljük, ha valakinek meghal a házastársa. A gyász és a veszteségből fakadó fájdalom együttérzést váltanak ki a családból és a barátokból egyaránt, akik ilyenkor kivétel nélkül megértően, a megnyugtatás szándékával fordulnak a gyászolóhoz, támogatásukról biztosítva őt.
Különös módon a válás kapcsán (amely bizonyos szempontból a házasság halálaként is értelmezhető) nem feltétlenül tapasztalunk hasonló együttérzést az ismerősök részéről. A család általában szégyelli az esetet, és gyakran rosszallóan tekint az elhagyott személyre: „Ugye megmondtam!” – hangoztatják. A barátokat szintén kellemetlenül érinti ismerősük válása: olykor kényelmetlenül érzik magukat az illető társaságában, fokozottan ügyelve arra, hogy bizonyos „kényes” témákat ne érintsenek. A vallásos emberek hasonló reakciókat tapasztalhatnak gyülekezetük részéről – megértés és támogatás helyett gyakran helytelenítés és megbélyegzés a jussuk. Ugyanakkor az ismerősök körében akadhatnak olyanok is, akik örömmel fogadják a hírt, hogy az illetőnek végre sikerült megszabadulnia a rossz házasság nyomasztó terhétől, és felszabadultabb és boldogabb lehet.
Az említett reakciók azonban egytől-egyig kedvezőtlen hatásúak, ugyanis gátolják a gyász természetes folyamatát. Tudniillik a válás mind az elhagyó, mind az elhagyott házastárs számára lesújtó esemény (még akkor is, ha a felek a másik helyzetét esetleg kedvezőbbnek ítélik, mint a magukét) – egy olyan csapás, amely óhatatlanul gyászt szül; gyászolni pedig helyesen kell.
CSAJOK: FOLYTATÁS ITT
PASIK: FOLYTATÁS ITT
Ne felejtsd lájkolni és megosztani :) Köszi :)
Utolsó kommentek